Egy zs�folt k�v�h�zban odak�pzellek az asztalhoz. Te is ott �lsz a csapatban, ahov� lassan-lassan tartozni kezdek, �s �rzem, ahogy r�mpillantasz poharad m�g�l. Lecsuk�dik szemem, �s egyre nehezebb �jb�l pislogva visszat�rtni. Megrend�t az �let, a f�lelem, hogy elveszthetem holnap. Feln�ttem. �rzem a s�ly�t a k�vetkez� napnak. Elk�pzellek, ahogy mell�m �lsz le, �s nem csak valami random �res sz�khez a k�rben, hogy j� t�vol legy�nk egym�st�l, de v�letlen�l se szembe, mert akkor a szemembe kellene n�zned, arra meg m�r vagy november �ta nem vagy k�pes, se hajland�. T�ged k�pzellek, hogy egyfel� megy�nk haza, hozz�m. Vagy hozz�nk. Vagy hozz�d. De nem sz�t. Hogy neked mondhatom az esti te�m mellett, hogy igen, rohadtul f�lek a holnapt�l. Hogy te takarsz be �jszaka, ha m�r nem b�rom tov�bb az iramot, �s majd mell�m b�jsz, ha befejezted a cikkedet. Hogy nincs az a nap, amit elt�lten�l n�lk�lem. Hogy l�tezel. Hogy nem �res a sz�ked a megbesz�l�sen, hogy nem a fura sr�c besz�l helyetted az aktu�lis �gyekr�l, hogy nem a k�z�s bar�taink mondj�k ki a nevedet, hanem �n. Hogy nem remegek meg, mikor v�letlen�l bej�ssz egy szombaton a terembe, ahol sz�m�tottam r�d, de nem �gy. Te meg nem is sz�m�tott�l r�m. Csak meglep�dt�l, kih�tr�lt�l �s vissza se j�tt�l aznap m�r t�bbet. Elk�pzelem, hogy nem csak a fejemben l�tezel. Hogy jobb vagy, mint amilyennek mutatod magad. Hogy �n ezt l�ttam. �s kell.